ÖNKORMÁNYZAT

PÁLYÁZATOK

A Tájház fennállása óta szervez különféle programokat gyermekek és felnőttek részére egyaránt. A nagyobb események, rendezvények ideje alatt az épület zsúfolásig megtelik érdeklődőkkel. Így felmerült az igénye egy fedett foglalkoztató építésének, ahol a szabadban, de mégis védett helyen kerülhet sor a játékokra, kézműves foglalkozásokra, előadásokra és egyéb rendezvények megvalósítására.

2018. év elején a Tájházat működtető Bugyelláris Egyesület benyújtotta pályázatát, melyre 2019. novemberében kapta meg a Támogató Okiratot. A támogatás segítségével megépülhet a 83 m2 –es kültéri foglalkoztató, közvetlen mellette egy közel 33 m2 –es zárható tárolóval. A projekt magába foglalja továbbá az építmény berendezéséhez szükséges 30 db szék és 15 db sörpad, illetve egy nyomtató a beszerzését is.

A nagyobb foglalkoztató tér kialakításával a környező településeken is meghirdethetők az egyes programok. Ezáltal a tájház turisztikai szolgáltatásai is bővülnek.

A nyertes pályázat részletei:

Kedvezményezett neve: Bugyelláris Hagyomány- és Értékőrző Egyesület
A projekt címe: Közösségi tér építése néphagyományok ápolására
Támogatás összege: 14.999.990 Ft.
A projekt költsége: A beruházás a benyújtott pályázat költségvetése szerint közel 20 millió forint.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.április 30.

Nyertes kivitelező: Trigáron Kft. Székhely: 2377 Örkény, Fő utca 20.

A projekt a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-33-3-17 kódszámú, Versenyképes helyi turisztikai kínálat megteremtése c. felhívás keretében valósul meg.

A 2021. július 3. napján átadott foglalkoztató